Szeretnék néhány sorban bemutatni a Nemtországban működő hanszermanufaktúrát, amely mesterhangszereket készít a világ rézfúvósai számára.

Gábor lépett kapcsolatba először a céggel három évvel ezelőtt és ő hozta haza az első F-tubát és Euphoniumot.

Az együttes tavaly járt először Waldkraiburgban, ahol a gyár működik. Christian Braun (a csíkos inges fiatalember, aki értékesítési képselője a cégnek és akivel már nem egy sört sikerült elpusztítanunk) vezetett végig minket a gyáron. Lenyűgözött minket az a precizitás, ahogyan ezeket a hangszereket építik, tulajdonképpen egy rézötvözetből öntött tömör rúdból.

A gyár pár apró alkatrészt kivéve mindent saját maga készít. Van egy gépük amit a manufaktúra saját magának tervezett és készített még a második világháború előtt és a mai napig is használják. Jens tanult szakmája gépész, így ő még jobban belelátott a gyárban folyó munka szakmai részébe és igen elismerően nyilatkozott róla.

Látogatásunk során jó volt látni, hogy a nyers anyagok miként alakultak át rézfúvós hangszerekké. Világossá vált számunkra, miért kerül több, mint tízezer euróba egy tuba.

A Miraphone elsősorban a mélyrézfúvósok terén aratja a babérokat. A tuba, euphonium, bariton és tenor modelljei méltán megállják helyüket az élmezőnyben. A többi rézfúvós hangszerről nem nyilatkozhatunk, mivel nem próbáltuk őket, de a gyár próbatermének falán több cseh, osztrák és német fúvószenekar plakátja is látható, akik komplett Miraphone hangszerparkkal rendelkeznek, a trombitától a B-kontrabasszus tubáig. Talán nem véletlenül.

Aki többet szeretne megtudni a Miraphone hangszergyárról az kattintson a logóra!



Az idei évben három koncertünket támogatta a cég:

Augusztus 26- án Koppenhágában a Skandináv Réz- és Fafúvósok egyesületének szervezésében a Concord Brass Band együttessel adtunk közös koncertet.


2011. augusztus 14-én vasárnap Mogyorósbányán a Nyárzáró Fesztivál keretében játszottunk.

vissza előre


2011. július 02-án a III. SÁRVÁRI ORSZÁGOS FÚVÓSZENEKARI VERSENY és FESZTIVÁL keretében adtunk koncertet a várudvarban.