A tuba önmagában úgymond nem szólisztikus hangszer (bár egy-két őrült tubás ezt már megcáfolta) és a zenekarokban sem mutathatja meg valódi énjét. Maradnak a kamarazenélés különböző formációi. Mi a kvártettezés választottuk, hogy kicsit megmutassuk a publikumnak, mit is lehet négy tubával művelni.
Joggal teszi fel magának a kérdést a hallgató: De milyen zeneművek szólalhatnak meg négy tubán? Nem szabad komolyan venni, persze nem a felkészülést és az előadást, hanem magát a műfajt. Ha már egy darabon gondolkodnia kell a közönségnek az nem igazán kikapcsolódás. Ráadásul, ha azt négy olyan hangszeren adják elő, amit a publikum önállóan csak igen ritkán hall, akkor az akár nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is okozhat.
Ezt elkerülendő, Gábornak támadt egy zseniális ötlete. Miért ne készíthetnénk saját, könnyen fogyasztható átiratokat? Ha már saját átirat, miért ne lehetne a magyar zeneirodalom gyöngyszemeiből válogatni? Hiszen Erkel, Kodály, Liszt, Lehár műveit ismerik szerte a világon.
Felkértük Korb Attila harsonás barátunkat, aki többek között Józsi kollégája a Bohém Ragtime Jazz Band-ben ,hogy készítsen átriratokat nekünk. Mondanom sem kell, hihetetlenül jól sikerültek ezek az átdolgozások. Köszönet érte Attilának, aki együttesünk házi hangszerelője lett.
Néhány darab ízelitőűl:
Lehár Ferenc/Korb Attila: Szamosmenti induló
Farkas Ferenc/Korb Attila: Régi magyar táncok
Kodály Zoltán/Korb Attila: Kállai Kettős (részlet)
Liszt Ferenc/Korb Attila: II. magyar rapszódia
Erkel Ferenc/Korb Attila: Fegyvertánc - a Dózsa György című operából
Természetesen játszunk átiratokat külföldi zeneszerzők (Gabrielli, Purcell, Schubert, Verdi, Sousa és még sokan mások) közismert műveiből és műsorunkat gazdagítják könnyűzenei, elsősorban jazz átiratok is.
Összegezve tehát célunk az, hogy hangszerünket, a tubát, közismertté tegyük közismert zeneszerzők közismert műveivel.
Mindezek tükrében várunk minden kedves érdeklődőt koncertjeinkre és reméljük, hogy legalább annyira fogják élvezni játékunkat, mint mi magunk!
Végezetül néhány (kevésbé komoly) fénykép rólunk: